VAK SORSTÁRSAINK SEGÍTSÉGET VÁRNAK

Kevés támogatásból kell fenntartaniuk érdekvédelmi szervezeteiket a látásfogyatékosoknak, s a többségi társadalom úgy kezeli sorstársainkat, mintha nem is léteznének. Senki nem gondol például egy-egy új, fontosabb középület megépítése kapcsán arra, hogy egy speciális, az emeletválasztást beszéddel is jelző lifttel könnyítsék meg a vak vagy gyengénlátó emberek életét. Ráadásul még csak eztán kerül sorra az érdekvédő szervezetek megyei szintű átalakítása is, ami feltétele az uniós források megszerzésének. Kovács Béla, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Zala Megyei Szervezetének, és a Fehérbottal a Kerka Mentén Egyesület elnöke meglehetősen borúlátó a jövőt illetően.

Úgy véli, nagy gondot jelenthet a pénzügyi források megszerzésében az, hogy a megyei szervezetek még nincsenek jogi személyiségként bejegyezve, a folyamat csak most zajlik szerte az országban. Kivételt képez pont a zalai szervezet, így ők már jogi személyiségként több pályázatot nyújthatnak be, és akár uniós forrásokért is ringbe szállhatnak. A jogszabály alapján ők már 2005-ben pályázhatnak uniós pénzekre, míg a többi, a szervezeti átalakítást csak idén végrehajtó megyei szintű egységek csak egy évvel később vehetnek részt először EU-s pályázatokon. Hangzatos szólamokkal, ígéretekkel folyamatosan elhalmozza a politika a látássérült embereket, ám ezen kívül nem sok pozitívum tapasztalható a részükről jelentkező problémák kezelésében. Sem hazánkban, sem az Európai Unió döntéshozó szerveinél nem készült átfogó stratégia a látássérülteket illetően, pedig ez jelenthetné a hosszú távú megoldást.
– Pozitívumként értékeltük, hogy az Európai Unió bizottsága a tavalyi évet a fogyatékkal élők éveként jelölte meg, ennek keretében sok rendezvényre került sor, de ezen kívül igazából semmi sem történt – véli a zalai elnök. – Ha a fogyatékos emberek problémáiról van szó, akkor elsőként mindig az akadálymentesítés kerül szóba, de a látásfogyatékosok számára ennél fontosabb dolog is van; így például a vaksággal összefüggő segédeszközökhöz való hozzájutás kérdése. Hosszú évek óta bombázzuk a szakminisztériumot kéréseinkkel, ám semmiféle előrejutás nem tapasztalható – mondja Kovács Béla.
Fontos lenne, hogy a beteg emberek a jelenleginél „barátságosabb” áron juthatnának hozzá például a beszélő vérnyomásmérőhöz, szobamérleghez, lázmérőhöz, hisz ezek az eszközök jelentősen megkönnyítenék egészségi állapotuk figyelemmel kísérését. Kaphatók ugyan ilyen műszerek, ám mérhetetlenül drágán, ráadásul angol nyelvű beszédszoftverrel, és nem várható el a többségében idős, látássérült emberektől a nyelvtanulás. Nem azt kérik, hogy ingyen bocsássák rendelkezésükre ezen berendezéseket, csak azt, hogy ne kelljen sokkal drágábban megvásárolniuk, mint a hagyományos változataikat. Ugyanis míg a hagyományos vérnyomásmérő adott esetben nyolc-tízezer forintba kerül, addig ugyanennek a „beszélő” változata negyven-negyvenötezer forintra rúg. Több támogatást várnak az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól, a mindenkori kormányzattól pedig azt várnák el, hogy civil szervezeteik működési költségeihez több forrást biztosítsanak. Az országos szervezetük az idei évben 205 millió forintot kap, ám ebből Zala megyének csak hatszázezer forint jut. Ez alig elég a fenntartásra, ezért kénytelenek a megye nagyobb önkormányzataitól kérni valamiféle hozzájárulást, és ki többel, ki kevesebbel támogatja is a megyei szervezet munkáját. Kovács Béla szerint a legnagyobb segítséget tavaly Zalaegerszeg adta, a város százhatvanezer forinttal támogatta munkájukat. Lenti és Nagykanizsa 120-120 ezer forintos támogatást adott, a két város közti méretbeli különbségek, és a támogatás azonos mértéke legalábbis elgondolkodtató... De kaptak támogatást a többi településtől, így Keszthelytől is. Egy valami majdnem biztos: a csatlakozást követően sajnos uniós szinten sem fogják jobban, humánusabban kezelni sorstársaink helyzetét, így hát minden csak az egyes államokon múlik.