FOGYATÉKKAL ÉLŐK klubja

Tüzijáték

12 éve | Kovács Istvánné Mária Magdolna | 0 hozzászólás

Az uj kenyér ünnepén, gyönyörű, nyári estén álltam a lakásom erkélyén és figyeltem a lassan gyülekező embereket.

Édes langyos szellő hullámain suhogva terült szét a szomszédom ablakába kitűzött új, fényes, selyem lobogó.

Jó magam a durrogó, pukkanó kis szerkentyük magasból aláhulló színes fénykavalkádjára várva elgondolkodva az élet furcsaságain, elhatároztam, hogy összegyűjtöm e varázsszóval kapcsolatosan támadt gondolataimat.

- Soha egyetlen rendezvényre nem lehet ekkora tömeget összeverbuválni, mint a tüzijáték. Sajátos íze, zamata, igérete van e szónak.

Egyetlen hittérítő sem lenne képes arra, hogy ennyi ember ennyi ideig az ég felé emelt fejjel átszellemült képpel küldje fohászát a mennyeiek felé.

A hétköznapokon éhségtől és pénztelenségtől egymást maró , a munkanélküliségbe fásult emberek, ilyen hosszu ideig békében legyenek egymással.

Az aláhulló szines csillagocskák bűvölete szétkergeti a felvillanó kérdést: nyomoruságos szegény országunkban, amikor semmi másra nincs pénz, éheznek a gyermekek, nincs munka, pénz az oktatásra, a gyógyításra, a jobb élet igéretére - -Szükség van-e tüzijátékra, a fényüzésre, a hivalkodásra?

Az viszont biztos, hogy nincs és nem is lesz olyan rendezvény, amikor ilyen rövid idő alatt ennyi pénzt köddé lehetne varázsolni.

A levegő szenyezésére sem gondol ilyenkor senki.

Másnap, amikor gondolataimat másokkal is megosztottam közel álltam a megkövezéshez.

41281_589520_normal