Ady Endre

TEMETÉS

Temetek, gyászom van, lélekölõ gyászom,
Temetem elhervadt, boldog ifjuságom,
Amennyi örömet nyújtott hébe-hóba,
Azt mind belezárom sötét koporsóba...
-- Szól a harang búsan, végsõt üt az óra.

Nincs ember szivében oly keserû bánat,
Mint az én szivemben. Elnémítja számat...
Itt rebeg ajkamon az utolsó nóta,
Aki nekem dalolt lenn a koporsóba
-- Szól a harang búsan, végsõt üt az óra.

Ki fog majd dalolni boldogságról nékem?
Ki ad majd szárnyakat a göröngyös élten?

Éjjeli vándor a kolostor tövében

Ôk fent alusznak... hófehér galambok
nagy barna dúcban... sok bús éji hangot,
bagoly-sírást nem hallanak meg ôk.

Kétség viharja, vad magányú vészek
ott elcsitulnak... oly puhácska fészek
ölén pihennek: Isten lágy kezén...

-- Én csak csavargok, vág az éj hidegje,
vagyok: halott világ vérzô idegje,
örök bolyongás, nyugtalan menés.

A szél az éj könnyét szívemre fújta,
ruhám száz ránca rémek rejtekútja,
megérzik ôket mindig a kutyák,

s hajszolnak, űznek...

Sorry ladies - I posetd a second entry (Mr Linky no 237) but I had accidentally put the woring link so I reposetd as number 238. Please ignore 237! (I also posetd a third entry as Mr Linky no 239 - that one is meant to be there lol!!)HugsPauline x

Amit az apa gyermekének mond

Igen, elvesztettük az otthonunkat, fiam. Elvesztettünk mindent ? ahogy azt manapság mondani szokták. Mégis, nézd? Szép a világ.

Susognak a fák, harmat csillog a fûszálak hegyén, pillangók vannak, és virágok vannak. Tudd meg, hogy a sárgarigó egyetlen füttyével megszépíthet ezer csúnya rontást ezen a világon.

Nézd a világot, és figyeld meg jól! Figyelj a fákra és a madarakra! Õzre, pillangóra, virágra. Ne törõdj sokat az emberekkel, és ne hallgass oda, ha cifra jelszavakkal hozzád szólanak!

SZIVÁRVÁNY

 

Fáradt eső hullott a fákra,

fáradt eső, csöndes eső,

égig ívelt a szivárványa.

 

Én azt hiszem, két hegy ilyenkor

belebúsult nagyon az égbe.

És bánatukban rátaláltak

egymás tétova kezére.

 

Ha bánat veri omló záporával,

a szívek is úgy kapcsolódnak össze

nehány percre egy színes szivárvánnyal.

Wass Albert

ÜLJ MELLÉM S NYÚJTSD KEZED

Verhaeren

Ülj mellém s nyújtsd kezed a kályha
felé, hogy míg lángja gyürûz,
lássam, finom ujjaidon
hogy lobog át a
régi tûz.
Nézd, nézd, a láng! Ne vedd
ne vedd le róla a szemed,
mely fénytõl soha meg se rebben:
tekinteted még nyíltabb, szebb varázs,
mikor a meg-megvillanó parázs
lelked mélyéig üt és felragyog szemedben.

Ó, örömünk mily szép és ifju még,
ha üt az óra és zendít arany zenét,
s én hozzád simulok, és lassan simogatlak,
és a láz lassan kivirágzik,
s mert egyikünk se tudja hûteni,
jó csókomat biztosan vezeti
kezedtõl szemedig s a szemtõl le a szádig.

Anyám

Az életed kihült üveg,
csiszolt és készre alkotott,
hogy rajta át
a szép halált
szabad szemeddel láthatod,
amint a lelked ablakát
elállja minden földi fény elõl,
mely megbonthatná
bensõd alkonyát.

Magadba vagy, s csupán a fák,
az áldott, ázott, õszi fák,
csupán a fák a híveid.
A híveid, s te szólsz nekik,
beszélsz nekik, s a lelkeik,
a földben álló lelkeik
megremegnek: - rossz ez itt!

A fák s a tó, az esti tó, -
A csenden át halálhajó
dudája sír a víz alól,
a holt öböl felé, hol állsz.

A csillagjós

Egy csillagjósnak szokása volt, hogy minden este kiment, és vizsgálta a csillagok állását. Egyszer a külvárosban járt, teljes figyelmével az ég felé fordult, s észre sem vette, és már bele is esett egy kútba. Ahogy ott jajgatott és kiabált, egy járókelo meghallotta jajgatását, odament hozzá, és mikor megtudta, mi történt, így szólt: "Barátom, te az égi dolgokat próbálod vizsgálni, és nem látod, mi van a földön?"

Montesquieu:
A boldogság embere

Rendszerint a vágyainkat követjük:
hegynek fel, völgybe le, ahová a szél
sodor. Nem megyünk, hanem vitetjük
magunkat, miként a faág, amely (úszik
az árral. Hol szelíden, hol vadul ? mindig
a viz természete szerint. Két nézet kö-
zött lebegünk: mindennap új szeszély!
Semmit sem akarunk szabadon, semmit
teljességgel, semmit állhatatosan. És ezt
nevezzük boldogságnak!.

Ha csak boldogok akarnánk lenni, az
konnyû dolog volna; ámde boldogabbak
akarunk lenni a többieknél, s ez bizony
csaknem mindig nehéz, mert a többieket
boldogabbnak véljük annál, amilyenek
valójában.

Juhász Gyula:

Vértanúink

1918. október 6.

A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke földalol:

E nagy napon, hol emlék s béke leng,
A bús bitókra hittel nézzetek!

Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,
Minden napoknál szebb és szabadabb!

A nap, melyért mi vérben esve el,
Nyugodtan haltunk ama reggelen.

Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,
Hisz onnan jönnek mind e sugarak;

Hisz onnan árad, új világ felett,
Szentháromságunk, mely jövõt teremt:

Szabadság minden népnek, aki él
S halni tudott egy megváltó hitér,

Egyenlõség, hogy Ember ne legyen
Mások szabad prédája, becstelen.

AZ ELSÕ SZERELEM

Szívem zsenge szerelmeit
El nem törli tehát a repülõ idõ,
Sem más lyányka kacér szeme
Fel nem bontja, Dudim! rózsabilincsemet,
Mely még szép fiatal korom
Boldog napja alatt öszveszövött veled!
Mint egy számkivetett sohajt
Édes honja felé, hol csecsemõ szopott,
S ifjú élte virágozott:
Hozzád vissza-ohajt szívem s epedve kér.
A csendes liget ernyein,
A zúgó Balaton déli vidékein
Látják hullani könnyemet
A csendes patakok s Delia csillaga.

Vass Albert:
A völgyek vándora
Hányszor hittem: hazám a fény hazája,
s a völgyek szürke rabja nem vagyok,
völgy vándorát a hegyek csókja várja

és útam egyre feljebb kanyarog.
S ó ti kegyetlen rózsaszín hegyek,
gyönge-elém hányszor emeltetek
hajnal-pompában búskomor falat! -

S az útam völgy, ezerszer völgy maradt.

Most este van. Nem látom már az útat:
hátha most a hegyre föl-vezet?
Hátha holnap könyörül a távol,
s kanyargós úton nyújt testvér-kezet,
szelek dalolnak: "messzeföldi vándor
rokon-karokba visszaérkezett!"

Virrad.