A fogyatékkal élõ gyermekek hitre nevelése

A cím hallatán legelõször azon gondolkoztam el, hogy vajon van-e különbség sérült és ép gyermek nevelése, hitre nevelése között? Mondhatjuk azt, hogy nincs, ill. azt is, hogy nagyon is különbözõ. Ehhez azonban talán azon is el kellene gondolkodnunk, hogy mi is az a fogyatékosság? A gyógypedagógiai meghatározások szerint az a személy, akinek valamilyen hiányossága van az értelem, hallás, látás, mozgás, érzelem és akarat (pl.: autizmus, hiperaktivitás, stb.), ill. beszéd (pl.: dadogás) területén. Ez a fogyatékosság lehet veleszületett, vagy szerzett. A sérülések súlyosság szerint is különbözõek, lehetnek egészen finom eltérések az éptõl és egészen súlyos, halmozottan jelentkezõ problémák is.
A következõ igevers segítségünkre lehet a téma megértéséhez: Neveld a gyermeket a neki megfelelõ módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól (Péld. 22,6). Ahogy egy újszülöttnek, majd felnövekvõ gyermeknek is korának megfelelõ eledelre és odafigyelésre, nevelésre van szüksége, úgy egy fogyatékos gyermeknél még fontosabb a neki megfelelõ módon való foglalkozás. Ahogy minden gyermeknél, a sérülteknél is nagyon fontos a példamutatás. Példát adni az Istennel való járásban, közösségben, életünkben! Nagyon fontos, hogy érezzék azt a Krisztusi szeretetet, amellyel feléjük fordulunk. Érezzék rajtunk az elfogadást!
Gyakorlati dolgokra is természetesen nagyon fontos a sérültek esetében kitérnünk, csak néhány példát említenék meg a teljesség igénye nélkül. A mozgássérülteknél odafigyelni a terem elérhetõségére még kerekesszékkel is, kényelmes hely kialakítása számára. Egy gyengénlátó vagy vak gyermek esetében odafigyelni, hogy a vizuális ingerek száma kevés legyen, helyettük sokszor ismételni a hallottakat. Hallássérült vagy siket gyermek esetében odafigyelni a szájról olvasásra, a vizuális ingerek használatára. Érzelmi és akarati sérüléseknél nagyon fontos a türelem, szeretettel fegyelmezni.
Értelmi fogyatékosság esetén talán a legnehezebb a hitre nevelésrõl beszélni, itt a legnagyobb a szakadék az ép és sérült gyermek tekintetében. Itt kell leginkább a türelem, itt a legfontosabb az értelmi szintjének megfelelõ ismeretek közlése. Még a legsúlyosabb sérültek esetében is fontos hangsúlyozni, hogy a gyermek érzi a mi ki nem mondott, metakommunikatív jeleinket is. Így természetesen megérzi a szeretetünket is! Megérzi, ha nem is érti az énekek, aranymondások, történetek mögött rejlõ Krisztusi szeretetet, mellyel hozzá fordulunk!
Végezetül szeretnék Joni Eareckson Tada: Élet és halál dilemmája címû könyvébõl idézni néhány sort: Bemutatott egy régi, ütött-kopott hegedût. A hegedû hídja eltörött, a húrok meglazultak. Olyan ócskának látszott, hogy már megérett a kidobásra. De G. úgy tartotta a hegedût a hallgatóság felé, hogy el lehessen olvasni, mi van beleírva: Stradivari. a hegedû külsejébõl formáltak róla ítéletet. A hegedûnek nem az állapota, hanem a készítõje miatt ilyen nagy az értéke. A károsodások ezen nem változtatnak. A benne lévõ név az, ami számít. Mindannyian, te is, én is és minden fogyatékos gyermek és felnõtt magunkon viseljük Isten kézjegyét! Ettõl vagyunk felbecsülhetetlenül értékesek!

Sinkoviczné Hégely Ildikó