Szerző:
Kertész Dalma

Weisz Fanni gyönyörűnek és siketnek született, de hátránya ellenére ugyanolyan magabiztossággal mozog a szépségversenyek színpadán, és a kifutókon, mint egészséges társai. Célja azonban több, mint a királynői korona. 19 éves korát meghazudtoló céltudatossággal igyekszik mindent megtenni azért, hogy siket sorstársai teljes életet élhessenek. Mert, ahogy mondja, "az emberek jók, és tele vannak szeretettel, csak meg kell találni velük a közös hangot."

- Négy évvel ezelőtt megnyerted az egyik legrangosabb Baranya megyei szépségversenyt, innen számíthatjuk nyilvános karriered kezdetét. A versenyen nem viselhetted a hallókészülékedet, így kénytelen voltál érzékszerveidre hagyatkozni. Igaz a történet, hogy sérültségedről a nézők és a szervezők akkor szereztek tudomást, mikor szóra szerették volna bírni a frissen koronázott királynőt?


- Igen, így történt. A zsűri és a nézők a verseny végén szereztek tudomást a siketségemről, amikor interjút akartak készíteni velem.

- Hogyan folytatódott ezután a karriered? Pályafutásod mely pontjaira vagy a legbüszkébb?

- Ezt követően egymást követték a szépségversenyek, és mindegyiken nyertem. A szervezők lassan hozzászoktak, hogy kicsit más vagyok, mint a többiek, de ez sosem jelentett problémát, mert a színpadon nem látszott a különbség. Egy idő után már azt is sikerült elérni, hogy ne a műsorvezető mutasson be, hanem én "szólaljak" meg az anyanyelvemen, azaz jelnyelven, melyet lefordítottak a nézőknek is. Minden versenyre nagyon büszke vagyok, de a legfontosabb állomás az volt, mikor Rúzsa Magdival színpadra állhattam a Megasztárban, hogy jelnyelven tolmácsoljam énekét a sorstársaim felé.

Ezen kívül Vujity Tvrtko újságíró, riporter segített rengeteget abban, hogy elmondhassam gondolataimat a nyilvánosságnak, és segíthessek másoknak. Ő indította el a Tapsolj Együtt Fannival kampányt, melynek lényege, hogy kézilabdameccsek előtt én, vagy egy fogyatékkal élő sorstársam végzi el a kezdődobást, a közönség pedig jeltapssal köszönt bennünket. Így hívjuk fel a figyelmet fogyatékkal élő embertársainkra. Tvrtko azóta legjobb barátommá, és mentorommá lett. Neki köszönhetem, hogy sok jó embert megismertem. Ez volt tehát a kezdet. Idén nyáron pedig részt vettem a TV2 és a Magyarország-szépe Kft. által megrendezett rangos szépségversenyen, amely a Magyarország szépe címért folyt. Számomra egyedül az volt a fontos, hogy bekerüljek a legjobb húsz lány közé, és egy ilyen nagyszabású fórumon is tovább kampányoljak a sorstársaimért. (A versenyen Fanni több mint 2000 lány közül került be a legjobb húszba, elnyerte a közönségdíjat, így a Miss Intercontinental Hungary címet. -– a szerk.)

- Mennyire hallasz most pontosan? Hogyan tudnád körbeírni a jelenlegi állapotodat? Mekkora nehézséget jelent számodra a beszéd?

- Hét éves koromban megműtöttek, egy cochleáris implantáció (CI) nevű műtéti eljárásnak köszönhetően azóta készülékkel mindent hallok, az értelmezéssel viszont vannak problémáim. A CI tökéletesen funkcionál, csak az agyam már a siket gondolkodást tanulta meg. Természetesen folyamatosan javul az állapotom, de valójában a fontos gondolataimat jelnyelven tudom csak közölni. A jelnyelv egy nagyon fontos mankó számomra, a beszéd ugyanis nehézséget jelent. Tudok hallókkal kommunikálni, de ez komoly odafigyelést igényel. A hangok világa úgymond kissé kusza és érdekes nekem, és minden nap új csodákkal lep meg.

- Ahogy említetted, Rúzsa Magdival duettben léptél fel a Megasztár színpadán, jelnyelven "énekelted" millióknak kedvenc számodat, a Gábrielt. Milyen a viszonyod a zenével? Mennyit és hogyan érzel belőle? A modellkedésben fontos a ritmus és a zene, ez nem jelent problémát számodra?

- A ritmust, a lüktetést kiválóan érzem, akár készülék nélkül is. Viszont ahhoz, hogy szinkronban tudjak maradni az énekkel, a szöveget is hallanom kell. A Megasztárban Magdi óriási segítséget adott, mivel ösztönösen felém fordulva, kiválóan artikulálva énekelt. Kedves volt, és nagyon figyelt rám, úgy éreztem, hogy a szívével is lát engem.

- Tíz éves korodig egy speciális intézményben tanultál Kaposváron, a siketek és nagyothallók iskolájában. Hogyan élted meg az iskolában, és az iskolán kívül sérültségedet? Mit éreztél az emberek hozzáállásán, ahogy téged fogadtak, és mit érzel most?

- Bármilyen furcsán is hangzik, de Kaposváron nem lehetett jelnyelven kommunikálni. Szájról olvasva kellett tanulnunk, ami azt eredményezte, hogy a csökkentett tananyagot is alig tudtuk elsajátítani. Tanáraink sem ismerték a jelnyelvet, és ez bezárta számunkra a világot. Aki meg akarja érteni, mit éreztünk, ajánlom, hogy halkítsa le a tévét, és próbálja meg szájról olvasva megérteni, hogy miről van éppen szó. Az ember egy idő után elveszíti a fonalat, csak szavakat tud elkapni, képtelenség megérteni a lényeget. Ez tehát nagyon rossz oktatási módszer, a siketek szó szerinti lebutítása. Főleg azért, mert kisgyermek korban tudná az agy a legtöbb információt befogadni. Sajnálatos módon a siketek oktatása 11. osztályban be is fejeződik.

Ha valaki ügyes, és támogató család áll mögötte, találhat olyan iskolát, amely felvállal egy siket diákot. Ehhez mindenképpen szükség van jeltolmácsra, és segítőkész diáktársakra. Nagy szerencse kell tehát ahhoz, hogy valaki tovább képezhesse magát. De fel a fejjel, mert jó hír viszont, hogy 2017-re Magyarországon is bevezethetik a jelnyelven történő oktatást. Az USA-ban és Angliában persze ez nem jelent problémát, hiszen jelnyelvi középiskolák és egyetemek is vannak. Én ezért is harcolok. Szeretném elérni, hogy a most születő siket gyermekek már ne legyenek ilyen hátrányos helyzetben. Az utóbbi években jöttem rá, hogy az emberekben mennyi jóindulat van. Persze honnan is tudhattam volna ezt, mikor folyton azt hangsúlyozták nekünk az iskolában, hogy elnyomnak majd bennünket és elveszünk, ha nem viselkedünk úgy, mint a hallók. Már tudom, hogy ez nem így van. Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy mit kezdjenek velünk, siketekkel, és ezért tanácstalanok. Azt gondoljuk, közömbösek és szívtelenek, de ez nem igaz, csupán egész egyszerűen nem tudják, hogyan viselkedjenek velünk. Félnek tőle, hogy megbántanak, ha egymás után hatszor feltesznek egy kérdést, pedig ez nem így van. Kérdezzenek nyugodtan, és ha nem értenek minket, akkor kérjék, hogy írjuk le. Mi tudjuk, hogy rosszul képezzük a hangokat, mert nem halljuk vissza magunkat.

Csodának élem meg, ami velem történik. Rájöttem, hogy az emberek jók, és tele vannak szeretettel, csak meg kell találni velük a hangot. Eddig eldugtak minket, mert ez volt az egyszerűbb. Meg kell ismertetni az emberekkel a siketséget, hogy megváltozzon a szemléletük, és bár száz év pótolni való van, nem gondoltam volna, hogy ez ilyen gyorsan mehet. A legfontosabb dolog elmondani, mennyivel egyszerűbb lehetne mindenkinek, ha nem kitalálnák helyettünk mi a jó nekünk, hanem egész egyszerűen megkérdeznék.

- A parlamenti pártok képviselőinek részvételével idén ősszel tartottak egy sajtótájékoztatót az Országházban, melynek témája az esélyegyenlőség megteremtése volt. Vujity Tvrtko, a sajtótájékoztató moderátora "példátlannak" nevezte a koalíciót, amely az ügy érdekében létrejött. Ezen a rendezvényen saját hangodon szólaltál meg a kamerák előtt, szót emelve hallássérült társaid érdekében. Egy ilyen szituációban, a média és a politikusok kereszttüzében a legbátrabb szónok is zavarban lett volna, te azonban rendkívül magabiztosan viselkedtél. Hogy érezted magad abban a pillanatban? Mekkora kihívást jelentett ez neked?

- Nem gondolkodtam ezen. Persze izgultam, de nem jobban, mint máskor. Óriási lehetőségnek éreztem, hogy elmondjam az embereknek a gondolataimat úgy, hogy mindenki számára érthető legyen a probléma, és az is, mennyire egyszerű lenne változtatni rajta. Ki akartam kiabálni a világnak, mit érzek, és mit gondolok. A szavaimban egyszerre volt benne minden dühöm, amiért nem hagynak minket saját anyanyelvünkön tanulni, és minden szeretetem, amellyel egy csepp odafigyelést, és esélyegyenlőséget kérek az engem hallgató emberektől. Azt szeretném, hogy megértsék, az esélyegyenlőség nem tizennyolc éves korban kezdődik, hanem születésünk pillanatában. Tizennyolc éves korunkra már mindenről lekéstünk, onnantól kezdve már nincs visszaút.

- Szerinted hogyan lehetne megváltoztatni a világot, hogy a sérült emberek egyenértékű tagjai legyenek a társadalomnak? Mi a legfontosabb teendő ezen a téren, és mi az, amit te megtehetsz?

- A világot nem kell, hiszen nagyon sok helyen ez már nem probléma. A kérdés az, hogy Magyarországon mit lehetne tenni. A válasz régóta megfogalmazódott már bennem, és igen egyszerű. Szerencsére fantasztikus emberek vannak körülöttem, akik segítenek megvalósítani a terveimet. A legfontosabb dolgok az alapoknál kezdődnek: meg kell tanítani a kicsi gyermekkel, hogy nem mindenki egyforma. Első lépésben az iskolákat szeretném felkeresni, és beszélni a fiataloknak róla, hogyan neveljék a gyermekeiket, ha egyszer szülők lesznek. Aztán jönnek a szülészetek, ahol fontos lenne tájékoztatni a kismamákat, hová fordulhatnak, ha ilyen probléma van a családban. Nagy hangsúlyt fektetnék a jelnyelvi tolmácsok képzésére, hogy jusson elég szakember minden családra, akiknél siket baba születik, és a szülőket meg kell tanítani erre a nyelvre.

Nem szabad hagyni, hogy a siket gyermekek kimaradjanak a családi beszélgetésekből, és magukra maradjanak kérdésekkel teli zárt világukban. Az iskolákat és az óvodákat is fel kell készíteni, hogy fogadni tudják a siket gyermekeket, és jeltolmácsot tudjanak biztosítani nekik. Ez egyrészt azért is jó lenne, mert a gyermekek siket társuk jelenlétével megszoknák a kommunikáció egy más fajtáját, amely így természetes jelenséggé válna számukra, másrészt pedig egy siket gyermek is ugyanolyan környezetben nőhet fel, mint vele egyidős, halló társai. Nem igaz az elmélet, mely szerint az a gyermek, aki jelelni kezd, soha nem fog megtanulni beszélni. A jelnyelv egy testjáték, a jelekhez és a mimikához hozzá tartozik az artikuláció és a szájról olvasás. Tehát a jelnyelvi alapra könnyebben ráültethető a beszélt nyelv is. Ezek a legfontosabb dolgok. A rám irányuló figyelmet arra használom fel, hogy segítsek sorstársaimnak teljessé tenni az életüket.

A Csend Hangja címmel országos edukációs és esélyegyenlőségi programot kezdeményeztem a hallássérültek számára, amihez öt párti parlamenti támogatottságot élvezhetek, és terveim mellé állt a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola. Dr. Vass László, a BKF rektora elmondta, a főiskolának eddig is szívügye volt az akadálymentesítés, és nemcsak az intézmény épületét illetően, hanem az oktatási szolgáltatás biztosításában is a fogyatékossággal élők számára. Támogatását élvezem az egyik legjelentősebb hazai csomagolástechnikai cég, a CLB Packaging-nak is. Dobronyi Tamás, Ph.D., a CLB Packaging Kft. kutatás-fejlesztési igazgatója elmondta, a cég már elől jár a vakok esélyegyenlőségének biztosításában, a Braille-írás csomagolóanyagokra történő felvitelében is.

- Hogyan telik egy napod? Milyen állandó elfoglaltságod, kötelezettséged van jelenleg?

- Nagy megtiszteltetés, hogy december 2-a óta Pécs város arca lehetek, ugyanis ebben a városban születtem, és itt élek azóta is. Esélyegyenlőségi aktivistaként a jövőben nemcsak fogyatékkal élő embertársaimat képviselem, hanem 157 ezer pécsi polgár arca leszek majd, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy büszkék lehessenek rám a jövőben is. Nagy örömmel töltött el az idei cipősdoboz ajándékosztás Pécsett. Az eseményen részt vett Pécs polgármestere, dr. Páva Zsolt, dr. Szilágyi Béla, a Magyar Babtista Szeretetszolgálat igazgatója, Vujity Tvrtko, Pécs Jószolgálati Nagykövete, aki már nyolcadik éve a Cipősdoboz akció egyik szervezője, és jómagam, az akció háziasszonyaként.

A program az Éltes Mátyás Iskolában kezdődött, majd a Gyermekklinika Onkológia Osztályán fejeződött be. Körülbelül száz csomagot ajándékoztak oda, több mint félmillió forint értékben. Boldogság számomra az is, hogy november eleje óta a Szegedi Szefo Zrt. Chance márkájának arcaként ismét képviselhetem fogyatékkal élő sorstársaimat, hisz a cég hatvan százalékban megváltozott munkaképességűeket alkalmaz. Ez "kettő az egyben" öröm számomra, mert folyamatos fotózással jár, és egy olyan kötöttáru céget képviselek, amely európai szintű körülmények között ad munkát fogyatékkal élő embereknek. Kiss Sándor igazgató úr óriási figyelmet szentel annak, hogy minden dolgozó teljes értékű munkaerőnek érezze magát.

- Adottságaidnak, tehetségednek köszönhetően ígéretes modellkarrier áll előtted. Mit szeretnél elérni, milyen konkrét terveid vannak? Mennyire fontos a modellkedés, és mennyire az, hogy általa siket társaid segítségére lehetsz, felhívhatod rájuk a közvélemény figyelmét?

- Pillanatnyilag a két ünnep között próbákra járok, mert 2012. január 4-én Csend címmel mutatja be a világ első nagyszabású, "akadálymentesített" zongorakoncertjét a budapesti Új Színház. A produkcióban közreműködő előadók a hazai művészeti és kulturális élet ismert szereplői, én pedig a komplex előadás főszereplője leszek. A rendezvény alapötletét Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező, Éry Balázs zongorista és Horváth Péter író-rendező elképzelései alapján, Bóbis László koreográfus, Papp Luca grafikus és Horváth András operatőr fejlesztette tovább koncertszerű, összetett műsorrá. Természetesen a modellkedés is fontos az életemben, de olyan dolgokhoz adom csak az arcom, amelyekben hiszek. Kizárólag azoknak a termékeknek a reklámozását vállalom, melyeket használok is, és tudom róluk, hogy jók. Minden körülmények közt hiteles akarok maradni. Úgy gondolom, a modellmunkáimon keresztül is folyamatos üzenetet közvetíthetek mindenki számára. Vujity Tvrtko segítségével hamarosan a mozgássérült emberek érdekében kezdünk kampányolni. Azt az esélyegyenlőséget szeretném elérni, amely számunkra, fogyatékkal élők számára is esélyegyenlőséget jelent

forrás:.http://www.hrportal.hu/hr/weisz-fanni-az-eselyegyenloseg-szuletesunk-pillanataban-kezdodik-20111229.html