Évek óta jelentősen csökken a nyugdíjkorhatár alatti rokkantnyugdíjasok száma Magyarországon, de még mindig vannak olyan megyék, ahol tíz munkaképes korú emberre 1 korhatár alatti rokkantnyugdíjas jut. Sőt, egyes helyeken a rokkantnyugdíjas nők száma a másfélszeresére emelkedett.

A rokkantsági nyugdíjasok számának 1960-as években indult jelentős növekedése a rendszerváltás időszakában csúcsosodott ki, az 1990-es évek elején a rendszerbe áramlók évenkénti száma megközelítőleg 60-70 ezer között mozgott (Az egészségi állapot megromlása mellett ennek hátterében a munkaerő-piaci viszonyok drasztikus változása, az elhelyezkedési lehetőségek beszűkülése is meghúzódott, a rokkantosítás ugyanis ekkor sokak számára a munkanélküliség alternatíváját jelentette.) A rokkantsági nyugdíjasok száma a 2000-es évek elején még valamelyest emelkedett, 2005-től azonban - a rendszerbe belépők számának csökkenése, a korhatár átlépése, valamint az azóta életbe léptetett szigorítások, felülvizsgálatok eredményeképpen - már folyamatosan mérséklődött - áll a Központi Statisztikai Hivatal áttekintő kiadványában. 2011 januárjában országosan közel 338 ezren részesültek korhatár alatti rokkantsági nyugdíjban, negyedével kevesebben, mint tíz évvel korábban, de még mindig bő 100 ezerrel többen, mint 1990-ben.

Országosan a rokkantsági nyugdíjasok saját jogú nyugellátottakon belüli aránya is csökkent a vizsgált években, a 2001. évi 18%-ról 2011-re 14% alá mérséklődött. A legérdekesebb tendenciát az alábbi ábra ragadja meg. Látható, hogy a rokkantsági nyugdíjasok életkora viszonylag tág határok között mozog, a skála a legfiatalabb korosztályoktól lényegében a hivatalos öregségi nyugdíjkorhatár környékéig terjed. Ugyanakkor a megfigyelt tíz év során a helyzet jelentősen megváltozott. Az életkor szerinti megoszlás alapján elmondható, hogy a korhatár alatti nyugdíjasokon belül a fiatalabb korosztályok aránya (és száma) csökken, míg az idősebbeké emelkedik.

A jelenségnek részben oka az is, hogy a nyugdíjkorhatár emelésével egyre inkább az idősebb korosztályok is bent maradhatnak a korhatár alatti rokkantnyugdíjas kategóriában: míg 2001-ben a 55 évesek, illetve annál idősebbek aránya 35%-ot tett ki, addig 2011-ben már közel 64% volt. Ugyanakkor ez még nem magyarázná meg, az alacsonyabb korosztályokban megfigyelt változást, nevezetesen, hogy a fiatalabbak körében 10 év alatt nem "termelődött újra" a rokkantnyugdíjasok tábora. Ez arra utal, hogy a rokkantnyugdíjas tömegek "kiöregedésének" vagyunk a szemtanúi, és már a 2000-es évek második felében sikeres volt a rokkantnyugdíjazás, mint menekülő út lezárása. Az új kormány azóta jelentősen tovább szigorított a szabályokon, ennek hatását a mostani statisztikában még nem láthatjuk.

2012. októberi elemzésében azt mondta, hogy a költségvetés augusztus végi adatai alapján az látszik, hogy várhatóan, akár 10-15 milliárd forinttal is túllépik a rokkantsági ellátásokra tervezett 342 milliárd forintos keretet. Költségvetési értelemben tehát 2012-ben minimális a rendszer átalakításának egyenlege a tavalyi évhez képest, miközben a kormány erős támadásokkal néz szembe a korábbi szisztéma drasztikus átalakítása miatt.

Az év elején nyilvánosságra került adatok alátámasztják a Policy Agenda várakozásait, mivel 358 milliárd forint került elköltésre rokkantsági és rehabilitációs ellátásokra. Ennek a pénzügyi kudarcnak az az oka, hogy irreálisak voltak a célkitűzések, nem volt valós az alapállítás, hogy tömegeket lehet visszavezetni a munkaerőpiacra. De ugyanúgy hiteltelen volt az az állítás is, hogy a felülvizsgálat hatására szintén tömegekről derül ki, hogy csupán visszaélnek a rendszerrel, és egészségi állapotuk miatt nem indokolt, hogy az államtól segítséget kapjanak.

A rossz kiindulópontok mellett a végrehajtás is komoly problémákkal szembesült. Az 57 év alatti teljes létszám átvizsgálását nem volt képes a kormányzat elvégezni. Még októberben azzal számoltunk, hogy szemben a 2010-ben végzett 92 ezer felülvizsgálattal 50 ezer minősítést tudnak elvégezni 2012-ben. Az év végi tényadat azonban még ennél is rosszabb, 44 ezer lett. Tehát a felülvizsgálandó körnek még 15 százalékával sem végeztek.

Az elmúlt évekre visszatekintve azt látjuk, hogy 2006-ban még 700 ezer olyan ember volt, aki nem töltötte be a nyugdíjkorhatárt és így kapott rokkantnyugdíjat, vagy egészségkárosodott személyeknek járó juttatásokat. Ez a szám 2009-re lecsökkent 570 ezerre, majd 2011-re 470 ezerre. A 2012-es átalakítás után ez a csökkenés nem volt látványos, mivel kilenc hónap alatt csupán 20 ezer ember került ki az ellátásból, vagy vált öregségi nyugdíjassá. Azaz az adatok nem igazolják, hogy sikerült volna tömegesen kiszorítani visszaélőket, sőt a létszámcsökkenése mögött inkább az áll, hogy egyre többen töltik be az érintetti körből a nyugdíjkorhatárt, vagy időközben elhaláloznak.

2012-ben a 44 ezer felülvizsgálatból 4700 esetben állapították meg, hogy nincsen olyan fokú egészségkárosodása, amely miatt indokolt az állami szociális támogatás. Ezzel szemben első fokon 29 ezer embernek ítéltek valamilyen jellegű rokkantási ellátást. Azaz többen kerültek be tavalyi évben a rendszerbe, mint ahányan a felülvizsgálatok miatt kikerültek belőle.

A költségvetési törvényben rögzítettek szerint 2013-ban 349 milliárd forintot költ el az állam rokkantsági ellátásokra. Jelenlegi adatokkal számolva azt feltételezzük, hogy minimális túlköltés elképzelhető ezen a soron is, de ennek mértéke 4-5 milliárd forintnál nem lesz nagyobb. Az idei év első hónapjának az adataiból azt látjuk, hogy nem lesznek idén sem tömeges felülvizsgálatok, láthatólag a rendszer ezt a 44-47 ezer fő közötti teljesítményt képes "hozni". Ugyanakkor miután társadalompolitikai és bűnbakképzési szempontból is középpontba helyezte a kabinet a megváltozott munkaképességűeket, ezért az ellenzék és társadalmi szervezetek folyamatosan támadni fogják az átalakításokat.

Azaz, bár láthatólag lassabb a végrehajtás, mint akár az előző időszakokban. Tömegek nem veszítik el ellátásukat, ennek ellenére a rendszer átalakításának rossz kommunikációja miatt további politikai károkat fog elszenvedni a kormány 2014 évben. Mindezt azért, mert rosszul jelölték ki a rendszer átalakításának a célját, és hibásan mérték fel az elérhető eredményeket.