A sérült munkarő múltjáról, jelenéről és jövőjéről

„Kövesd a pénz útját” – ha igazi nagyhal volnék, habozás nélkül ezt tenném. Akkor sokat kapnék ezért az interjúért – no persze nem a megjelenéséért, hanem azért, hogy soha ne jelenjen meg. Én viszont nem kívánok belemászni a Skiz 2000 Kft. kétes pénzügyeibe, s nem motivál az sem, hogy lerántsam a leplet a csökkent munkaképességű dolgozók után kapott állami támogatásból befolyó milliárdok sorsáról. Inkább a történet igazi szereplőiről szeretnék többet tudni – hiszen ők a valódi áldozatok itt, nem az APEH vagy a Skiz.

Laci nagybátyám csendes, halkszavú ember. Sokat olvas, mindenre nyitott, bármilyen ketyerét meg tud javítani, és soha nem panaszkodik. Pedig nem könnyű utat jelöltek ki számára a fentiek: három éves korában gyermekbénulás tette használhatatlanná fél kezét, fél lábát. Lakásában rend és tisztaság uralkodik, Laci teljesen önellátó. Feleségével, aki szintén mozgássérült, két gyereket neveltek fel, mindketten becsületesen dolgoztak – amíg hagyták őket.

Diplomásként, 40 ezerért

- 2002-ben kerültem a gyöngyösi Skizhez, gyógypedagógusként. A cég akkor már csaknem tíz éve működött, nagyjából negyvenöt-ötven telephellyel az országban. Ez annyit jelent, hogy úgy kétezer sérültet foglalkoztattak – kezdi történetét Laci.
- Milyen fogyatékkal élő embereket kell elképzelnünk? Milyen feltételei voltak a bekerülésnek?
- Legalább ötven százalékos rokkantnak kellett lennie a jelentkezőnek, de ezen belül széles spektrumon mozgott a dolgozók sérültségének mértéke.Voltak enyhe és súlyos értelmi fogyatékosok, Down-kórosok, autisták, siketnémák és mozgássérültek. A mi műhelyünk harminchat embert foglalkoztatott.
- Mivel volt pontosan a műhely fő profilja?
- Rongyszőnyegeket készítettünk. A közeli varrodától vettük át a selejt anyagokat, ami számukra könnyebbséget jelentett, hiszen a textil veszélyes hulladéknak számít. Ebből készítettük a szőnyegeket, lábtörlőket, illetve amit a megrendelő kívánt. Ha nem megrendelésre dolgoztunk, a vezetőség kapcsolatain keresztül értékesítettük a holmikat. Volt például egy néni, aki 150 Ft/méteréért vitte a szőnyeget, amit aztán a piacon 300 Ft-ért adott.
- Bevételek?
- Havi 20 ezer forint. Egy ilyen projektnél nyilván nem a nyereség a cél, hanem hogy súlyos betegeket foglalkoztatunk, rehabilitálunk. Akikkel – sok esetben – senki nem törődik. A működési alapot természetesen az állami támogatások adták. Értéke van a sérülteknek a munkaerőpiacon: a cégnek 200 ezer Ft járt egy Down-kórosért, én úgy 150 ezer Ft-ot értem, bár ezt sosem mondták meg pontosan.
- Te mennyi pénzt kaptál havonta?
- Hat órában dolgoztam heti öt napot, ezért 40 ezer Ft volt a fizetésem.
- Negyven ezer forint? Diplomásként? 2006-ban? Mi történt az állami támogatás többi részével?
- Hát pontosan ez az. A Skiz a mai napig nem tudott elszámolni ezekkel a pénzekkel.

„Holnap már nem kell jönni”

- Mikor tudtátok meg, hogy baj van?
- Sajnos, én már az elején éreztem, hogy valami nem stimmel. A cég arra törekedett, hogy minél súlyosabban sérült embereket vegyen fel, pontosan tudták, milyen fogyatéknak mi a tarifája. Aztán a Magyar Nemzet írt arról, hogy a Skiz kétezer munkást bocsát el. Rákérdeztünk a vezetőségnél – az ügyvezető igazgató Kovács Krisztián hónapokig nyaralt a Maldív-szigeteken-, lehurrogtak bennünket. Akkor már volt olyan telephely az országban, ahol hónapok óta „hitelbe” dolgoztak a foglalkoztatottak. Aztán egy nap, 2006 szeptemberében, jött a felszámoló biztos. Szépen megállt a terem közepén és közölte: holnap már nem kell jönni. A cég számláját lefoglalták, a mi bérünket már az Állami Bérgarancia fedezte. Kiderült, a Skiz milliárdos hiányokkal küzd.
- Hogyan fogadták a hírt az emberek? Mi történt velük azóta? Kaptatok bármilyen kárpótlást?
- Kárpótlást persze nem kaptunk, örültünk az elmaradt bérnek is. Páran elpityeredtek, de a többség nyugodtan fogadta a hírt. Még azon a héten összepakoltunk, és kivitettük az ütött-kopott berendezési tárgyakat a szeméttelepre. Az emberek? Néhányukat felvették a szellemi fogyatékosok napközijébe, a többség viszont – velem együtt – teljesen munka nélkül maradt.

Valami bűzlik – tegnap és ma

- Felháborító, hogy ilyesmi megtörténhetett, ráadásul gondolom, nem először. Van egyáltalán valamilyen feltétele annak, hogy valaki sérülteket foglalkoztató céget hozzon létre?
- A rendszerváltás után erre semmilyen szabály nem létezett, gombamód jöttek létre a Skizhez hasonló – sajnos, többnyire nem jóindulatú – cégek. A közelmúltban került elfogadásra egy új akkreditációs táblázat, mely remélhetőleg már kiszűri ezeket a haszonleső vadhajtásokat.
- Gondolod, a jövőben nem fordulhat elő ilyesmi?
- Nézd, nem ismerem az új rendszert, de egy biztos: mindig voltak, és mindig is lesznek a bársonyszékekben olyan fejesek, akiknek érdekében állnak az ilyesféle visszaélések.Itt hatalmas összegek évtizedeken át büntetés és nyom nélkül tűntek el: lehet sejteni, hogy a szálak magasabbra vezetnek, mint pártucat pénzéhes cégcsoport-tulajdonos zsebe.
- Sok visszaélésről tudsz?
- Nemrég támadták a mozgássérülteket, hogy soktízezer szuperjárgány van a nevükön Magyarországon, honnan volt pénzük erre? Nos, a kilencvenes évek elején jött egy rendelet, miszerint mozgássérültek vámmentesen hozhatnak be kocsit az országba. Hamarosan hatalmas biznisz épült a dolog köré: három havi fizetés, egy színestévé – cserébe pedig csak nevedre kellett venned az autót, amit más vett üzembe. A legjobb kocsik így jutottak be az országba. Engem konkrétan hárman hívtak fel akkoriban az ügyben: egy debreceni ügyvéd keresett meg először, hogy akarok-e sok pénzt keresni úgy, hogy semmit nem csinálok. Hát, köszönöm, nem akartam. De sokan elfogadták az ajánlatot. Nem hibáztatom őket.
- Hogyan lehet sok pénzt keresni sérült embereken?
- A legyakoribb az, ha van egy fogyatékos családtag, s az ő nevére íratsz mindent. Ismertem egy férfit, aki Down-kóros fia nevére íratta földjét, házát, mindenét. Számos kedvezményben részesült így, ami kötelezettsége pedig maradt az állam felé, azt meg hajtsa be az APEH szegény kisfiún, aki a nevét se tudja leírni.
- Valahol érthető ez is: ma Magyarországon 30 ezer Ft-ot kap az a szülő, aki beteg gyermekét otthon gondozza. Valahogyan be kell hoznia az elvesztett időt, energiát és pénzt, ami egy fogyatékos ember napi 24 órás ellátásából fakad. A közeljövő tervei között viszont az is szerepel, hogy ezek a családtagok legalább a minimálbért megkapják. Gondolom, ez még nem jelent megoldást a jelenlegi problémákra, persze.
- Sajnos így van. És ez nem csak pénzkérdés, hozzáállás dolga is. Illúzióim nincsenek, és örülök, hogy ez a dolog nem az én eszemre van bízva. Tudod, ahogy mondani szokták: tojást tojni ugyan nem tudok, de azt azért pontosan érzem, mikor bűzlik a záptojás!

Utóirat: Az írás első felében említett Skiz 2000 Kft-t sajnos nem sikerült elérni az ügyben, honlapjuk és telefonos elérhetőségük ideiglenesen megszűnt.