Három napig fogyatékosként éltek – jószántukból Ha egy tolókocsis, süketnéma vagy netán vak személlyel találkozunk, legtöbben szánjuk, de általában elkerüljük. Nem akarunk sajnálkozni, és igazán azt sem tudjuk, miként álljunk szóba velük, hogyan segítsünk nekik – ezt a típusú magatartást szerette volna megváltoztatni a Kulcs Egyesület nyári táborában, ahová olyan tinédzsereket hívtak, akik továbbviszik az ott tanultakat.



Nem először találkozunk azzal a „játékkal”, hogy egészséges emberek kipróbálják, milyen érzés valamilyen fogyatékkal élő személynek lenni. Mostanában a fesztiválokon is megjelentek azok a sátrak, ahol tolókocsiban lehet akadálypályán menni, szájjal, lábbal, festeni, vagy épp „vakon” tájékozódni. A marosvásárhelyi Kulcs Egyesület ezzel a programjával ott volt Tusványoson, az Alpha Transilvana Impact napjain, de a Bolyai-napokon is. Nemrég pályázati úton pénzt nyertek a Communitas Alapítványtól, így háromnapos tábort szerveztek olyan fiataloknak, akik továbbadhatják az ott tapasztaltakat.



Saját élményű játék



„A dolog lényege, hogy az egészséges ember megtapasztalja, milyen másnak lenni, milyen érzés együtt élni valamilyen fogyatékossággal. Feltételezzük, hogy a saját élményű játékok után toleránsabbak és segítőkészebbek lesznek a fogyatékkal élőkkel szemben” – fogalmazott a Toleranciára nevelés című tábor egyik főszervezője, Lazsádi Csilla.

A táborban 15 középiskolás fiatal vett részt nem csak Marosvásárhelyről, hanem Zetelakáról és Gyergyóalfaluból is. „Olyan fiatalokat válogattunk ki, akik aktívak a saját környezetükben, és segítenek majd nekünk, amikor az iskolájukban szervezünk hasonló programot” – mesélte a másik szervező, Adorjáni Csilla.



Vakon, bizonytalanul



Augusztus 18–20. között Ratosnyán táboroztak a fiatalok. A tolókocsi kipróbálására nem volt alkalmas a lejtős, göröngyös terep, de azt megtapasztalhatták milyen nehézséget jelent vaknak, félkezűnek, süketnek lenni.

A diákok bekötött szemmel kellett magassági sorrendbe álljanak, tájékozódjanak az erdőben egy kötél mentén, sőt, néhol akadályok is útjukat állták: át kellett menniük egy padon. „Érdekes, hogy mennyire különbözőképpen reagáltak a fiatalok, voltak, akik pánikszerűszerűen viselkedtek, bizonytalanok voltak. Előfordul, hogy aki a hétköznapokban a legmagabiztosabb, sokszor ilyen helyzetekben a legbizonytalanabb” – mutatott rá Lazsádi Csilla.

A résztvevők bekötött szemmel ettek: 10–20 fűszer közül kellett kiválogatniuk, mivel ízesítik a zsíros kenyerüket – mindezt szaglás, esetleg tapintás alapján. Az egyik legérdekesebb és egyben legnehezebb feladatnak az bizonyult, amikor a tanulók egy-egy titkos számot kaptak, majd bekötött szemmel és némán kellett sorszám szerint sorba állniuk. Ezt úgy oldották meg, hogy kitapogatták, hány ujjat mutatnak, vagy épp annyiszor kopogtatták meg egymás vállát, ahányas számot kaptak. 15–20 perc is kellett, míg megoldották. 


Ha hiányzott a lekvár...



A tanulók azt is megtapasztalhatták, milyen nehéz hátratett kézzel lemenni egy lejtőn. Sőt, a vacsorát sem volt egyszerű megenni: egyik este összekötötték mindenki bal kezét, így egyrészt fél kézzel ettek a gyerekek, másrészt, ha bent felejtették a házban a lekvárt, akkor az egész csapatnak utána kellett mennie.

„Sokat tanultam abból, hogy a játékok során kipróbálhattam, milyen vaknak, süketnémának, félkezűnek lenni. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz. Ezután jobban odafigyelek ezekre az emberekre” – osztotta meg tapasztalatait az egyik résztvevő. Másoknak személyes okokból is fontos volt a részvétel. „Azért is volt számomra fontos ez a tábor, mert a családunkban is van olyan személy, aki ilyen nehézségekkel küszködik. Most már jobban megértem őt” – magyarázta egy másik diák. 

Szász Cs. Emese