Egy Magyarországon élő hallássérült számára jelenleg a BBC tévéadása könnyebben fogyasztható tartalmat kínál mint bármelyik magyar csatorna; de nem csak a hozzáférésben, hanem a média egyéb területein is erősen korlátozott a fogyatékossággal élők mozgástere – derült ki a Nonprofit Média Központ és az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet által szervezett beszélgetésen.

A fogyatékossággal élő emberek médiareprezentációjával foglalkozó február 9-i rendezvény közvetlen előzménye, hogy a Magyar Rádió 2009 végén megszüntette az Élhető világ című tematikus műsorát. Még a döntést megelőzően Liling Tamás, a Nonprofit Média Központ igazgatója a rádió elnökének írt levélben kért tájékoztatást arról, hogy mik a tervei a rádiónak a fogyatékkkal élőknek szóló műsorokkal, egyben tiltakozó aláírásgyűjtést is kezdeményezett a műsor megtartásáért. Az Élhető világ ennek ellenére megszűnt.

A helyzet ma valamivel jobb itthon, mint pár évtizeddel ezelőtt – ahogy Borza Beáta, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának munkatársa fogalmazott –, a fogyatékkal élők médiareprezentációja „iszonyatos mínuszból indult” de még mindig számos körülmény akadályozza a fogyatékkal élők és a média együttműködését. A fogyatékkal élők a műsorok szerkezetében, a médiatartalmakhoz való hozzáférésben, illetve a médiában való elhelyezkedés lehetőségeiben látják a legtöbb problémát.

Integráció vagy szegregáció?

A fogyatékkal élőket foglalkoztató témák bemutatásának két felfogását, az integrált és a szegregált modell előnyeit és hátrányait vitatták meg a résztvevők. Az integrált koncepció szerint a kisebbségi témák nem külön tematikus műsorokban kapnak helyt, hanem szétszórva jelennek meg a lehető legtöbb műsorban. Ennek a felfogásnak, pártolói szerint az az előnye, hogy a nézők így nem kerülhetik meg a „fogyatékos témát”, viszont elkerülhetővé válnak a többnyire rossz, sematikus és unalmas szegregált műsorok hibái.

Hegedűs Lajos, a Fogyatékos Emberek Szövetségeinek Tanácsa ügyvezető alelnöke szerint integrált és rétegműsorokra egyaránt szükség van, tekintve hogy ma Magyarországon 600 ezer ember él fogyatékkal, így a családjaikon keresztül mintegy 2 millió embert érint ez a téma. Hegedűs hozzátette: a szegregált rétegműsorok nem feltétlenül csak az adott réteghez szólnak, hanem egyfajta társadalmi ismeretterjesztést látnak el, amire szükség van; továbbá a szegregált műsortervezés előnye, hogy általuk jobban mérhető és tervezhető a fogyatékkal élők médiában való megjelenése.

Korlátozott hozzáférés

A médiában való reprezentáció mellett a fogyatékkal élők további – az előzőnél talán még húsbavágóbb – problémája a magyar műsorokhoz való korlátozott hozzáférés, tekintve hogy a tartalmak „akadálymentesítése” máig nem megoldott.

Mikesy György, a Civil Műhely munkatársa saját családjának tévénézési szokásait hozta fel példaként: mint elmondta, hallássérültként az összes általa követett műsor 80 százalékát a BBC-n nézi, a magyar csatornák programjai pedig mindössze a maradék 20 százalékot teszik ki, annyira kevés felirattal vagy jeltolmáccsal kiegészített műsor készül itthon.

További probléma, hogy nem csak feliratsávból nem készül elegendő mennyiség, de a jelnyelvi tolmácsra sincs gyakran pénz; sőt még az is előfordul, hogy a tévé elküldi a más által finanszírozott tolmácsot, mert nincs technikai lehetőség a fordításra.

Nincs teljes foglalkoztatottság

Abban több megszólaló egyetértett, hogy bár a fogyatékkal élők médiában való foglalkoztatásának terén volt több kezdeményezés – az ORTT-nél és több médiumnál dolgoztak és dolgoznak fogyatékkal élők – még mindig sokan érzik úgy, hogy fogyatékosságuk miatt nem tudnak elhelyezkedni a médiában.

Az elhelyezkedésben és a pályatervezésben az elhangzott javaslatok szerint többek között a speciális tanfolyamok és képzések segíthetnek, de leginkább a foglalkoztató intézmények nyitottságára van szükség ahhoz, hogy a lehető legtöbben megtalálják a helyüket a stúdióban és szerkesztőségekben.