Brit kutatók szerint a privatizáció legalább egymillió halálos áldozatot követelt a volt szocialista országokban. A helyzet azonban ennél sokkal összetettebb: nem lehet egyszerűen halálos kórnak tekinteni a privatizációt, és burkoltan persze a piacgazdaságot. A magatartástudományi szakemberek szerint például a beletörődés vagy a tanult tehetetlenség életveszélyesebb annál, ami kiváltja, legyen az privatizáció vagy egy szocialista tervgazdaság nyomora.

 

Egy most megjelent brit tanulmány azt állítja, hogy drámaian megugrott a kelet-európai aktív korú férfiak halandósága a Szovjetunió felbomlása után. A drasztikus változás oka a kutatók szerint a tömeges privatizáció volt, illetve, hogy a szédítő tempójú reformok miatt gyorsabban nőtt a munkanélküliség (a tanulmány eredményeiről itt olvashat). A szakemberek szerint így a bizonytalanság és a stressz vitte sírba az emberek többségét, valamint az ezzel járó egészségtelen szokások.  

Mint a tanulmányban írták, a kutatás eredményei óvatosságra inthetik azokat a nemzeteket, amelyek széleskörű piaci reformok megvalósításába fognak. Például Kína, India, Egyiptom és Irak, akik most fontolgatják a privatizációt, példát vehet az egykori szovjet tömb tapasztalataiból. 

A tanulmány szerzői figyelmeztetnek: "A folyamat következményei világosak. (…) Rendkívül óvatosnak kellene lenni, amikor a makrogazdasági irányelvek a gazdaság radikális átalakítását célozzák meg anélkül, hogy figyelembe vennék a népesség egészségére gyakorolt lehetséges hatásokat."

A privatizáció egymillió áldozata

A kutatók becslése szerint egyébként legalább egymillió aktív korú férfi halt meg a tömeges privatizációs gyakorlat által okozott gazdasági sokk következtében.

A szovjet rezsim felbomlását követően a kilencvenes évek elején mindössze két év alatt az állami vállalatok negyedét magánosították, a tömeges privatizációt pedig az elhalálozás 12,8 százalékos növekedése kísérte. A kutatás az elhalálozások növekedését a munkanélküliség 56 százalékos növekedésével hozta összefüggésbe. 

Az átmeneti időszak vesztese Oroszország, Kazahsztán, Lettország, Litvánia és Észtország volt, ezekben az államokban ugyanis 1991 és 1994 között megháromszorozódott a munkanélküliség és 42 százalékkal emelkedett a férfiak halálozási aránya. 

Voltak, akik megúszták, voltak, akik nyertek is

Azok az államok, melyeknek jobb volt a szociális hálója, ellenállóbbnak bizonyultak az átmeneti időszakban. Ahol a népesség legalább 45 százalékban tagja volt minimum egy társadalmi szerveződésnek - például egyházi csoportnak vagy szakszervezetnek -, ott a tömeges privatizáció nem növelte az elhalálozást. 

Nem bocsátjuk meg magunknak, ha mások tartanak el minket (Fotó: MTI)

Sokkal jobban jártak azok az országok is, amelyek lassabb léptekkel, fokozatosan vezették be a szabadpiaci feltételrendszert és kifejlesztették az ehhez szükséges intézményeket. A legjobban Albánia, Horvátország, Csehország, Lengyelország és Szlovénia jött ki ebből az időszakból, ott ugyanis a munkanélküliség csupán 2 százalékos növekedésével kellett szembenézniük a polgároknak, a férfiak halandósága pedig 10 százalékkal csökkent.

Túl egyszerű a britek képlete

A környező országokhoz képest a magyarországi privatizáció nagyon gyors volt, két évnél is rövidebb idő alatt zajlott le az állami vállalatok eladásának döntő része. A hazai halálozási arány gyors romlása azonban már a 70-es években elkezdődött, tehát ennyiben a privatizációt nem értelmezhetjük a nagyszámú elhalálozás egyetlen okaként - mondta a Hírszerzőnek Németh Erzsébet, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének szociálpszichológusa. 

Jelenleg a középkorú férfiak halálozási aránya Magyarországon az 1930-40-es évek szintjén van, ami nem túl jó hír, főleg azt tekintve, hogy ezt javuló időszaknak kell neveznünk, hiszen volt ennél rosszabb is, pontosan abban az átmeneti időszakban, amit a brit tanulmány is említ, vagyis 1990 és 1994 között.

Azt azonban érdemes hangsúlyozni: a gyors privatizáció és az elhalálozási arány növekedése között legfeljebb közvetett összefüggések fedezhetők fel, vagyis a mintázat nem olyan egyszerű, hogy a halálozási arány növekedése a privatizáció közvetlen következménye lenne - véli az intézet kutatója. A két jelenség között összefüggést teremt például a munkahely elvesztése vagy az átmeneti időszakra jellemző általános bizonytalanság, ami egyébként általában is jellemző egy társadalom életében kisebb-nagyobb méretekben. 

Beletörődés: út a hullaházba 

Ma Magyarországon a várható élettartamban már 17 év különbség van a legfelső és a legalsó, legiskolázatlanabb társadalmi réteg között, ez a különbség nálunk a legnagyobb. A magas elhalálozási arány leginkább a férfiakat sújtja, a versengés okozta stressz ugyanis rendkívüli mértékben árt az egészségüknek.

A stressz káros hatását azonban ugyanúgy nem lehet általánosítani, mint ahogyan a privatizációét sem, ugyanis a stressznek van egy olyan foka, amikor arra sarkall minket, hogy megküzdjünk a problémákkal, például a válságos időket megtakarításaink növelésével probáljuk átvészelni. Igazán komoly veszélybe akkor kerülünk, amikor beletörődünk az adott rossz helyzetbe, és a férfiak például elfogadják, hogy nem tudják saját erejükből fenntartani a családjukat, nem keresnek tovább munkát és inkább segélyekből élnek.

A férfiak identitását az ilyen beállítódás olyannyira megbontja, hogy hozzájárul a várható élettartamukhoz. A SOTE Magatartástudományi Intézetének kutatói megállapították, hogy a nők kevésbé vannak kitéve ennek a veszélynek, mert nekik nem okoz identitásválságot, ha otthon maradnak a gyerekükkel, hiszen akkor is van feladatuk. A férfi feladata viszont az, hogy eltartsa a családját, és ha nem képes ezt megtenni, leromlanak az egészségi kilátásai is. 

Ellenünk dolgozik a szociális védőhálónk 

A magyar szociális ellátórendszer szerkezete ráadásul akár további negatív hatással is lehet egy magyarországi férfi alacsony várható életkorára, ugyanis ez a rendszer nem serkent munkára. Az úgynevezett tanult tehetetlenség akkor következik be, amikor az egyén feladja a küzdelmet. Ezeket az embereket nemcsak azért nehéz újra visszahozni a munkaerőpiacra, mert jobban megéri a segélyezett státusz, hanem azért is, mert megszokják ezt az állapotot, ami hosszú távon rontja a várható életkorukat, leggyakrabban azért, mert egészségtelen életmóddal is társul. 

Kérdésünkre, hogy a jelenlegi krízis következtében tavaly ősz óta drasztikusan leromlott életkilátások milyen hatással lesznek a várható életkorunkra, Németh Erzsébet közölte: általában nem a hirtelen jött krízis jelenti a kockázatot, ugyanis amíg teszünk ellene, addig a megküzdés semlegesíti a negatív hatásokat. Az igazán súlyos mentális állapot a már fent említett tanult tehetetlenség, a beletörődés, az apátia időszakában következik be.