2012. december 6.
Tóbiás Gábor

Harmadik alkalommal rendezték meg Brüsszelben a fogyatékossággal élő emberek Európai Parlamentjét. Az eseményen több magyar felszólaló mellett Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnökségi tagja is megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel. A felszólalása előtti percekben beszélgettünk vele a fogyatékossággal élők jelenlegi problémáiról és arról, mit lehetne tenni a helyzet javítása érdekében.

K.H.: Mi történt eddig az Európai Parlamentben?

Kovács Ágnes: Ma délelőtt Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke elmondta, az Unió minden tagországában jellemző, hogy a gazdasági válság miatti megszorítások leginkább azokat a társadalmi csoportokat érintették, akik amúgy is nehéz helyzetben vannak. Magyarországra jellemző, hogy a kormányzati intézkedések és a gazdasági válság együttes hatása miatt ma a fogyatékos emberek a legnagyobb vesztesei ennek a helyzetnek.

K.H.: Felszólalásában mire kívánja felhívni a figyelmet?

K.Á.: Arról fogok beszélni, milyen közös Uniós és hazai szakpolitikára van szükség ahhoz, hogy úrrá legyünk a válság okozta nehézségeken. Tudomásul kell vennie Magyarországnak, és az egész világnak, hogy a nyílt munkaerőpiacon csökken a munkahelyek száma. Ésszerűtlennek tartom, hogy egy ilyen helyzetben szülessenek olyan kormányzati intézkedések, amelyek a nyílt munkaerőpiacra való kivezetést úgy kívánják megoldani, hogy mögötte nincsenek meg azok a rendszerek, melyek ezt segítik. 

Nagyon sok magyar, aki rokkantnyugdíjas volt – ma már rokkantellátásban részesülő – marad ellátás nélkül, mivel a felülvizsgálatok szerint a nyílt munkaerőpiacon foglalkoztatható lenne. Közben nincsenek munkahelyek, sőt a meglévők száma folyamatosan csökken, és a tartósan munkanélküliek számára a közfoglalkoztatás jelenti az egyetlen foglalkoztatáspolitikai eszközt.

Reális kormányzati intézkedéseket kellene megalkotni, és szépen lassan tényleg elérni azt, hogy a nyílt munkaerőpiacon dolgozzanak fogyatékkal élő emberek. Ma úgy várják el fogyatékos emberektől a munkaerő piacon való részvételt, hogy nem álltak rendelkezésükre azok az eszközök, például oktatás tekintetében, melyek révén piacképes tudáshoz juthattak volna. Miközben az a kormányzati szándék, hogy a nyílt munkaerőpiacra kivezessék ezeket az embereket, azt kell látnunk, hogy a foglalkoztatásra szánt források csökkennek majd 2013-ban.

K.H.: Mennyivel csökkennek majd ezek a források?

K.Á.: Nem tudok most számokat mondani, mert még nem fogadták el a 2013-as költségvetést. De például pont most alakítja át a kormány a megváltozott munkaképességűek bértámogatási rendszerét. Azzal kell szembesülnünk, hogy a korábbi támogatási rendszernél kedvezőtlenebb finanszírozás mellett kell ugyanazt a feladatot, lényegesen nehezebb körülmények között megoldani. Valós-e tehát az az állami elvárás, hogy a fogyatékos embereknek a nyílt munkaerőpiacon a helye?

K.H.: A munkahelyvédelmi akciótervben nem volt erre vonatkozó kitétel?

K.Á.: Vannak kormányzati intézkedések, melyek nincsenek összehangolva a valós gazdasági és társadalmi helyzettel. Azért dolgozunk, hogy a nyílt munkaerőpiacon a fogyatékkal élők a lehető legnagyobb arányban megjelenjenek. De ma ez az elvárás azért inkorrekt és álságos, mert minden, ami ehhez vezethetne, hiányzik a rendszerből.

K.H.: Mi az, ami hiányzik?

K.Á.: Például a megfelelő rehabilitáció. Ma, ha valaki rehabilitációra szorul, nem azt nézik, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy ő minél hamarabb alkalmassá váljon a foglalkoztatásra. Azt nézik meg, hogy mennyi pénz áll a rendelkezésre, és ehhez képest adják meg a szükségleteinek megfelelő szolgáltatások egy részét. 

K.H.: Hogyan lehetne kedvező feltételeket teremteni?

K.Á.: Különböző szakterületeket összehangolva több lépcsős program kialakítására van szükség, hogy egyszer majd tényleg valós elvárás legyen a kormány részéről, hogy nyílt munkaerőpiacon részt vegyenek a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékos emberek. De az nem megy, hogy ma döntök valamiről és holnaptól ez így működik. Összehangolt szakpolitikai munkára lenne szükség, ami nem nélkülözi a rendszerszemléletet és a célorientáltságot. Az egész társadalom, az állam és a fogyatékkal élők együttes érdeke, hogy ez a csoport tagja legyen a nyílt munkaerőpiacnak. Az állam azt gondolja, hogy a fogyatékkal élőknek nyújtott forrás nem egyéb, mint jótékonykodás. Holott ha okosan, rendszerszemléletűen használnánk ezt a pénzt, akkor ez hosszútávon megtérülő befektetés lehetne.

K.H.: A kormány meghallgatja a kritikákat? Van bármilyen együttműködés egyáltalán?

K.Á.: A médiában azt hallom, hogy a civilek bevonásával születnek a döntések. A mindennapokban azonban nem ez történik. Persze, ki lehet kérni a véleményt sokféleképpen, azonban nem mindegy, hogy mi a mögöttes szándék. Az, hogy letudjam a civil párbeszédet; vagy arra használjam föl, hogy azonos érdekek mentén a fogyatékkal élők felzárkóztatása megtörténjen, és ez minél kevesebb állami forrással járjon. Ez mindannyiunk érdeke. Ehhez egymás melletti, egymás hangját meghalló, egymás véleményére adó és számító párbeszéd kellene. Ez ma nincsen. Ami helyette van, az nagyon álságos.

K.H.: Mit kéne tenni ahhoz, hogy ez megváltozzon?

K.Á.: Ez most nem a civileknek múlik. A kormányzatnak kell eldöntenie, hogy azt a fajta kommunikációt, amit a civilek bevonásával folytat, hogyan töltheti meg tartalommal. Mi itt vagyunk, mint partnerek. Van megfelelő szakmai tudásunk, tapasztalatunk és a szándékaink is lehetnének közösek, ha ezt mindkét fél egyformán komolyan gondolja, nem csak a kommunikációjában, hanem a tetteiben is.

K.H.: Európai Uniós szinten mi a tendencia?

K.Á.: Martin Schulz reggel elmondta, hogy a fogyatékos emberek a legnagyobb vesztesei a válságnak és a kormányzati megszorításoknak. Az egyes államok intézkedési között különbséget jelent az, hogy egy amúgy is döcögve működő rendszert szorítanak meg, vagy már egy jól működőt. Mi még gyerekcipőben járunk, és azokat az aprócska eredményeinket számoljuk föl, melyeket az elmúlt tizenöt évben elértünk.

Pedig hazánk másodikként ratifikálta a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezményt, ezért talán elvárható lenne a jobb hozzáállás. Tudomásul kell vennie az egész magyar társadalomnak és a mindenkori kormánynak, hogy ma a fogyatékkal élőknek nem a fogyatékosságuk jelenti a legnagyobb hátrányt, hanem a nem megfelelő értékrendszer mellett kialakított kormányzati politika, és maga a társadalom.

K.H.: Hogyan lehetne megváltoztatni a társadalom gondolkodását?

K.Á.: A társadalom manifesztálja azt, amit a politika gondol a dolgokról. Ha a kormányzat azt kommunikálja, hogy ma a fogyatékkal élők púp a magyar költségvetés hátán és nem jelentenek értéket, hanem eleve bűnbakként vannak aposztrofálva, akkor a társadalom ezt sajnos leképezi és ugyanígy fog gondolkodni. Nagyon fájó ezt mondani, de a magyar politikai kommunikáció elég jelentősen épít erre a széthúzására és bűnbakképzésre. Nem csak a fogyatékos emberekre, elég sok társadalmi csoportra érthetjük ezt.

K.H.: Lesz kézzelfogható eredménye a mai napnak? Elindul esetleg valamilyen program?

K.Á.: Nagyon remélem, hogy nem csak beszélünk a jövőről, hanem teszünk is majd érte, és tényleg valós szándék vezeti ma az Európai Parlamentet abba az irányba, hogy a gazdasági válság legnagyobb veszteseit közös EU-s szakpolitika vagy egy uniós jogszabály alapján próbálják védeni. Erre egyébként kaptunk ígéretet, és remélem, ezt hamarosan olyan példamutató szakmai munka fogja követni, ami hatással lehet a magyar viszonyokra is.