Az ősközösségekben mindenki olyan munkát végzett, amire képes volt. A közösség támogatta azokat a tagjait is, akik már nem tudtak segíteni társaikat.

A történelem során aki el tudta látni a munkáját, vagy ki tudott tanulni valamit, az végezte a feladatát. Jan Žižka vakon is elvezette csapatait, Kinizsi Pál némán és fél oldalára lebénulva is kilovagolt a törökre. Mindazonáltal a hátrányos megkülönböztetések gyakoriak voltak, például az ókori Rómában a siketek csak végrendeleti úton örökölhettek. Könnyebben sodródtak a társadalom peremére, és ha mégsem, akkor sem volt megoldott beilleszkedésük az épek közé.

Az igazságos világba vetett hit miatt a többség bűnösebbnek vélte fogyatékos embertársait, mint az épeket. Különben ugyanis ártatlanul szenvednének, ami nyugtalanítólag hat a lelkivilágra, mivel elveszi azt a hamis biztonságérzetet, hogy ez vele nem történhet meg, mivel mindenki jónak látja magát. Ez a hiedelem még ma is tartja magát, különösen a harmadik világban. A középkorban gyakran büntettek csonkítással, ez tovább erősítette az előítéleteket, habár a legtöbb fogyatékos háborúban szerezte sérüléseit. A ma a fogyatékosság szinonímiájaként használt fogyaték katonai műszó volt, a készletek megfogyatkozását jelölte.

Egyes rabszolgáknál büntetésből, vagy más okból okoztak fogyatékosságot. Az ókorban a vak szolgákat például szárazmalomban dolgoztatták. A középkorban és a kora újkorban a török szultán belső szolgáinak egy csoportját kisgyermekként megsiketített eunuchok alkották, olyannyira, hogy a palotában külön jelnyelv is kialakult. Voltak helyek, ahol hasonló célra némákat alkalmaztak, hogy a titkok ki ne tudódjanak.

Az 1600-as évektől a franciaországi Salpêtrière kórház megnyitásával kezdődött intézményekbe való elzárásuk a korszak más, deviánsnak tartott csoportjaival együtt. A fogyatékos emberek egy jelentős része Magyarországon a mai napig intézetekben él elzárva, ahol nem dönthetnek az életüket érintő kérdésekről, kiszolgáltatottá válnak. Emellett a tömegintézményekben élők az erőszak számtalan formájának lehetnek áldozatai (fizikai, verbális, nemi, kényszerintézkedések stb). Az intézményi élet amellett, hogy semmi nem indokolja a fizikai elzárást, ellehetetleníti a fogyatékos emberek társadalmi integrációját. A nagy intézményi lét bármilyen formája sérti az emberi jogokat és nemzetközi jogi normákba ütközik, ezért minél hamarabbi bezárásuk feltétlenül szükséges a fogyatékos emberek életkörülményeinek javulása érdekében.

forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/Fogyat%C3%A9koss%C3%A1g