A fogyatékosság társadalmi megítélésében körülbelül a reneszánsztól kezdve hosszú időn át az úgynevezett 'medikai modell' játszott szerepet. Ez az elmélet a fogyatékosságot az egyén hibájaként tünteti fel, a fogyatékos személyt a fizikai, érzékszervi, értelmi vagy pszichoszociális képesség hiánya alapján definiálja. A diskurzus középpontjában a fogyatékos emberek meggyógyítása, megjavítása áll. A modell sajnálatos módon azt eredményezte, hogy a fogyatékosokról sokan úgy gondolkodnak, mint sajnálatra és irgalmas támogatásra szoruló szerencsétlenekről. A fogyatékos emberek elzárásának egyik következménye, hogy az átlagemberek viszonylag keveset találkoznak fogyatékosokkal, így rengeteg előítélet él a fejekben, sokan irtóznak tőlük, illetve kigúnyolják vagy kerülik őket. Azokat a fogyatékos személyeket, akik nem kerülnek intézetbe, a közösség sokszor gyerekként, döntéshozatalra alkalmatlan felnőttként tartja számon.

Az 1970-es évektől, az Egyesült Királyságban a fogyatékos emberek mozgalma megalapította az úgynevezett 'szociális modellt', és ezáltal elindulhatott a fogyatékosok megítélésében egy fontos paradigma váltás. A szociális modell azt vallja, hogy a fogyatékosság nem a fizikai vagy értelmi képességek hiányából adódik, hanem azoknak a környezeti és szociális akadályoknak a következménye, amik megakadályozzák a fogyatékosok társadalmi részvételét. A cél tehát nem a fogyatékos emberek meggyógyítása, hanem a társadalomban lévő akadályok elbontása, a tradicionálisan kirekesztő struktúrák megváltoztatása. Ezért bír különös jelentőséggel az akadálymentesítés, ami nem szűkítendő le az épületek fizikai akadálymentesítésére (például rámpák), hanem az egész környezetre vonatkoznak, beleértve a közhivatali ügyintézést (Braille nyomtatványok, könnyen érthető kiadványok), a technológiai fejlesztéseket (képaláírás a médiában, hangosan beszélő bankautomaták).

A szociális modell óriási hatást gyakorolt a fogyatékosokról való gondolkozásra és idővel hozzájárult ahhoz, hogy a fogyatékosságot emberi jogi kérdésként tartsuk számon. Ez azt jelenti, hogy a társadalom elismeri, hogy a fogyatékos emberek egyenlőek bárki mással, ugyanazok a jogok és kötelességek kell, hogy vonatkozzanak rájuk, mint a társadalom többi tagjára. Az ENSZ Közgyűlése 2006. december 13-án elfogadta a Fogyatékossággal élő személyek Jogairól Szóló Egyezményt és annak Fakultatív Jegyzőkönyvét, amit Magyarország aláírt és 2007. március 30-án ratifikálta is.

forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fogyat%C3%A9koss%C3%A1g